Az abszolút hozamú stratégiák lehetnek sikeresek

A lakosság kedvencei továbbra is a pénzpiaci és kötvényalapok - mondta Kokas Norbert, a Generali Alapkezelő értékesítési vezetője.

Milyen a befektetési alapok piacának aktuális állapota?

A banki kamatok süllyedésének egyértelmű győztesei a 2013-as esztendőben a befektetési alapok. Ráadásul a csökkenő jegybanki alapkamat miatt minden adott a további folytatáshoz rövid távon. A szektorba év eleje óta több mint 900 milliárd forint áramlott, aminek köszönhetően új csúcsra, 4340 milliárd forintra tudott emelkedni a hazai alapok vagyona. A lakosság kedvencei továbbra is a pénzpiaci és kötvényalapok, melyek közül ma már több is úgy érhető el, hogy azokat az alapkezelők - köztük a Generali is - ehomentessé tették. Az adóváltozások miatt a tartós befektetési számlák keresettsége is megugrott.

Melyek a legfőbb trendek a magyar befektetési alapok körében?

A hazai kötvénypiacban rejlő felértékelődési potenciálok elolvadni látszanak, így az előretekintő hozamok is lényegesen lecsökkentek az érintett alapoknál. Éppen ezért a magasabb hozam iránti étvágy előbb-utóbb a részvénybefektetések felé fogja terelni az embereket, melyek - a kockázati tényezőket figyelembe véve - a következő 1-2 éves időtávon attraktívabbnak tűnnek, így a megtakarítási portfóliónkban bizonyos súllyal mindenképpen helye van egy jól diverzifikált részvényalapnak.

A magyarok többsége ódzkodik a részvénybefektetésektől, okkal?

Kétségtelen, hogy az előttünk álló időszakban a tőkepiaci volatilitás növekedésével kell számolni. Az ebből fakadó gyakoribb korrekciók miatt időről időre megfontolandó realizálni a nyereséget, majd újabb belépési szinteket keresni. Mindez kedvezhet a globális szemléletű abszolút hozamú stratégiáknak, ahol az egyedi katalizátorok sikeres megtalálása generálhat két számjegyű hozamot.

Milyen kihívások előtt áll az alapkezelési szektor és a lakosság?

A legnagyobb kihívás az, hogy miként lehet a vagyon értékét megőrizni az egyre csökkenő kamatkörnyezetben. Éppen ezért a költségek racio¬nalizálásának és a termékfejlesztésnek óriási szerepe lehet a jövőben. Jelenleg Magyarországon 30 alapkezelő nagyjából 500 terméke közül válogathatunk, melyek között mindenki megtalálhatja a számára legmegfelelőbb megoldást. A hazai tapasztalatok szerint azonban a lakosság még mindig keveset tud ezekről a megtakarítási formákról, ezért a jövőben továbbra is nagy hangsúlyt kell fektetni a pénzügyi kultúra fejlesztésére.

Hogyan kívánja megragadni a kínálkozó lehetőségeket a Generali?

Mivel a Generali Csoport nem rendelkezik Magyarországon saját banki fiókhálózattal, ezért a kitörési pontot az ügynöki értékesítésben látjuk, mely a tervek szerint a következő évtől kiemelt figyelmet kap a biztosító tanácsadói hálózatában. Mindemellett folytatjuk együttműködésünket meglévő forgalmazói partnereinkkel, akik döntően privát banki ügyfeleknek értékesítik befektetési alapjainkat. Természetesen mindkét csatorna tekintetében elengedhetetlenek a jó visszatekintő hozamok, melyekre a Generali Alapkezelő a jövőben is kiemelt figyelmet fordít.