Élénkítheti a gazdaságot a lakás-takarékpénztárakban felhalmozódott 400-500 milliárd forint tőke

A Magyarországon működő lakás-takarékpénztárakban felhalmozódott 400-500 milliárd forint tőke jelentős mértékben segítheti a gazdaságélénkítést, az év elejétől hatályba lépett jogszabályi változások eredményeként. „A devizaalapú jelzáloghitelezés tavaly augusztusi átmeneti felfüggesztését követően a piaci környezet is letisztultabbá vált, így nincsen értelme a további tiltásnak, a fő irányvonalnak azonban mindenképpen a forintalapú hitelezésnek kell lennie” - véli Vizkelety Péter, a Generali Alapkezelő makrogazdasági elemzője.

Az euróalapú jelzáloghitelezés tervezett újraindításával összefüggésben a Generali Alapkezelő makrogazdasági elemzője nem számít a hitelpiac jelentős élénkülésére: „A lehetséges ügyfélkör már eleve jelentős mértékben eladósodott, ráadásul a gazdasági környezet (növekvő energiaárak, magas munkanélküliség) sem támogató egyelőre ebből a szempontból” - fogalmaz Vizkelety Péter. „Véleményünk szerint a forint további jelentős árfolyam-erősödésének a valószínűsége viszonylag alacsony, illetve az eurózóna kamatszintjének tekintetében is inkább az emelkedés irányába állunk” - figyelmeztet a törlesztő részletekkel kapcsolatos kockázatokra az elemző. Vizkelety Péter hozzáteszi: „A fő irányvonalnak mindenképpen a forintalapú hitelezésnek kell lennie, hiszen látható, hogy a már meglévő devizaalapú állomány menedzselése mekkora problémákat okoz. A hitelfelvevőket továbbra is sújtja az erős svájci frank, a kamatemelési várakozások realizálódása is okozhat még tehernövekedést, a bankok számára pedig a mögöttes állományok refinanszírozása jelent komoly kihívást.”

„Úgy gondoljuk, hogy az év elején hatályba lépett jogszabályváltozások a forinthitel vs. devizahitel kérdést egyszerűen döntik el, legalábbis a lakáscélú hitelezés területén. Az azonnali hitelezés lehetőségeinek szélesre nyitásával, a támogatott megtakarítási időszak meghosszabbításával, a szerződések összevontan való felhasználhatóságának egyszerűsítésével, forintalapon a lakáskasszák konstrukciói tekinthetők igazán versenyképes megoldásnak a lakáscélú jelzáloghitelezésben” - véli a Generali Alapkezelő makrogazdasági elemzője.

„A piaci kamatozású, kereskedelmi banki forintalapú kölcsönök teljes hiteldíj mutatója jelenleg jellemzően 9,00 és 10,50 százalék között alakul, emellett elérhetők még támogatott konstrukciók kedvezőbb, jellemzően 7 és 8 százalék közötti hiteldíjjal, nyilvánvalóan egy szűkebb célközönség számára” - magyarázza Vizkelety Péter. „A lakáskasszák által kínált hitelek hiteldíja, a megtakarítási időszak leteltével – amelyre 8 százalék körüli THM mellett áthidaló kölcsön vehető igénybe –, az úgynevezett hitelszakaszba jutva 5 százalék körüli szintre csökken, amellyel már a szerződéskötéskor biztosan számolhatnak az ügyfelek” - teszi hozzá Vizkelety Péter, a Generali Alapkezelő makrogazdasági elemzője.