Mibe fektessünk 2019-ben?

2019.01.02
Index.hu cikk

Óvatos befektetési ajánlatokkal jelentkezünk az idén. A szakemberek javaslatai alapján szinte minden részpiacon lehet ugyan jövőre is keresni, de az ajánlott piacok, az amerikai állampapírok, az arany, a magyar inflációkövető államkötvény, vagy az olyan defenzívebb iparágak, mint a globális gyógyszeripar, vagy az európai bankok és bányavállalatok mindenképpen a kockázatok erősödését tükrözik.

A befektetési szakemberek szerint 2018 novemberére – decemberére (amikor is az interjúkat készítettük) már határozottan vége lett annak a tőkepiaci aranykornak, amikor növekvő likviditás (egyfajta pénzpumpa) és javuló vállalati nyereségek mellett szárnyalhattak a tőkepiacok.

Sokan várnak ugyan még mindig emelkedést, vagyis a beszélgetések alapján egyáltalán nem egyértelmű, hogy eljött volna a negatív trendforduló, de érezhetően mindenki óvatos.

A piac hangulatát öt bulletpointban szeretnénk leírni, a teljes cikk az oldal végén található dokumentumban olvasható: 

Öt fontos megállapítás

Kezdjük tehát elsőre az általános megállapításainkkal!

  • Amerika trendetlen lett – mondja Kocsi János, az Amundi részvényes szakembere, ami azért nehezíti meg a befektetők dolgát, mert a világ tőkepiacait a legjobban továbbra is az amerikai tőkepiac, például a kamatemelési pálya határozza meg. Ha itt erős a bizonytalanság, nehéz határozottan pozíciókat felvenni.
  • Gyorsan megyünk sehová – vélik az Aegon Befektetési Alapkezelő szakemberei, vagyis nagyon megnőtt a piacok volatilitása, különösen a rossz hírekre reagál már-már hisztérikusan a piac.
  • Érdemes pénzt hagyni a jó beszállási pontokra – ezt már Elek Péter, a Dialóg Befektetési Alapkezelő befektetési igazgatója mondja, aki szerint jövőre már nem is annyira tartós pozíciókra érdemes berendezkedni, hanem magas készpénzhányadból a kisebb áresések idején érdemes akár csak 5-6 százalékos áremelkedések esélyeire is ráugrani.
  • 2019-ben már nem lesz akkora vállalati nyereség-növekedés, mint 2018-ban, ami rosszat sejtet, de a korábbi tőzsdei áresések után mégis lesz tere a drágulásnak, például Európában és Japánban – mondja Al-Hilal István, a Fidelity International hazai vezetője. Mások is megjegyzik, hogy bár lehet, hogy észre sem vettük, milyen rossz év volt 2018, de valójában több részpiac (gyakorlatilag a piacok 90 százaléka) zárt mínuszban az idei évben, mint 2008-ban, pedig az egy emlékezetesen pesszimista válságév volt.
  • Ugorj rá az aranyra is! – a nagy angolszász házak nem szoktak komoly figyelmet szentelni a nemesfémnek, most azonban egymást túllicitálva javasolnak aranybefektetéseket is a portfóliókba.
Konkrét javaslatok, a teljes Index.hu cikk az alábbi dokumentumban:

Letölthető fájlok