Pallag Róbert a Haszon magazin profitbajnoka

41 százalékos haszonnal, azaz pontosan 4 143 918 forintos nyereséggel első helyen végzett kollégánk a Haszon magazin befektetési versenyén. A briliáns befutó a kiegyensúlyozott teljesítményre és az egyenletes építkezésre törekedett.

Véget ért a Haszon magazin befektetési versenye, melyen kollégánk Pallag Róbert, a Generali Alapkezelő portfólió-menedzsere is részt vett. Az egyéves időtartamra hirdetett játékban vezető pénzintézetek neves szakemberei vettek részt 10 millió forintos induló portfólióval, amit havonta lehetett változtatni, és a részértékelések is ilyen rendszerességgel történtek.

A verseny augusztusi zárását követően elmondhatjuk, hogy Pallag Róbert, a Generali színeiben magas fölénnyel aratott rajt-cél győzelmet. A korábban szinte csak remélt és vizionált 20 százalékos hozam helyett, kiemelkedő eredménnyel, 41,4 százalékos haszonnal zárta a versenyt. Őt követi a rangsorban 27,0 százalékos profittal a Hungária Értékpapír Zrt. stratégája, a dobogó harmadik fokára 22,9 százalékos profittal, az Aberdeen Alapkezelő portfólió-menedzsere léphetett.

„A játék során kiegyensúlyozott teljesítményre törekedtem extrém kockázatvállalás nélkül, hogy lehetőleg minden hónapban elérjem az 1 - 2 százalékos portfólióhozamot. A verseny az egyéni megmérettetés mellett egy tudatos marketingeszközként is funkcionált. A Generali Alapkezelő egyik fő célja, hogy nyisson a lakossági befektetők köre felé, és erre ez a tőzsdejáték, a megjelenési lehetőségeivel együtt tökéletesnek bizonyult. Örülünk, hogy a magazin olvasói, a jövendőbeli ügyfeleink látták, hogy hónapról-hónapra, Generali alapokkal egyenletesen építkezve, megalapozott stratégiával és megfelelő tapasztalattal elérhető időről időre a bankbetétnél - akár érdemben - magasabb hozam. A verseny nyilván nem volt teljesen életszerű, de az eredménynek örülök és annak is, hogy mindez kedvező megítélést biztosít a Generali Alapkezelőnek, portfólióinknak, eszközalapjainknak egyaránt.„