Vietnám lehet az ötödik ázsiai tigris

2019.07.26
Vg.hu cikk, Vörös Benedek a Generali Alapkezelő kiemelt portfólió menedzsere

Az amerikai–kínai kereskedelmi háborúban Vietnám a nevető harmadik; az Egyesült Államokba irányuló exportja másfélszeresére nőtt tavaly, ahogy egyre több amerikai vállalat keres új beszállítókat kínai partnerei helyett. A bővülő export mintegy fél százalékkal járul hozzá a vietnámi GDP növekedéséhez, amely idén így várhatóan eléri a 7 százalékot. Amerika mint legfontosabb kereskedelmi partner mellé hamarosan felzárkózhat az EU is: a június 30-án aláírt kétoldalú kereskedelmi megállapodás értelmében a felek közötti vámok 99 százalékát kivezetik, megnyitva ezzel Vietnám előtt a világ legnagyobb egységes piacát.

A robusztus gazdasági növekedést az export mellett a közvetlen külföldi tőkebefektetések (FDI) is hajtják, amelyek a hetedik egymást követő évben döntenek rekordot. Az export és a beruházások mellett a lakossági fogyasztás is dinamikusan, stabilan évi 10 százalék fölötti ütemben bővül. Ez a tendencia jó eséllyel a jövőben is folytatódni fog, hiszen az egy főre jutó GDP még mindig mindössze 2500 dollár – negyede a kínainak –, ami jelentős teret hagy a további bérkonvergenciára.

A bérnövekedést támogathatja, hogy egyre jobban képzett a munkaerő: Vietnám a GDP 6 százalékát költi oktatásra, ami kiemelkedő a hasonló fejlettségű országok között. Jellemző, hogy a vietnámi diákok már sokkal jobban teljesítettek a legutóbbi PISA felmérésen, mint például magyar társaik.

A kedvező gazdasági fundamentumok ellenére az ország tőzsdeindexe, a VN 30 index mérsékelt értékeltségen, 13,5-ös P/E-mutatón forog. Ebben jelentős szerepet játszik, hogy szigorú szabályok korlátozzák a külföldiek részvételét a piacon. A kormány azonban elkötelezett a tőkepiac fejlesztése iránt, a készülő értékpapírjogi reform a befektetési korlátozások feloldását és a piac likviditásának növelését célozza. Ha a tervezett lépések sikerrel járnak, a vietnámi részvények nagy valószínűséggel bekerülnek majd a benchmark MSCI Emerging Markets Indexbe, ami jelentős tőkebeáramlást és felértékelődési potenciált hozhat magával.

Tovább a cikkhez>>