"Csodálatos lenne" - A guru már a két Korea egyesüléséről álmodik

2018.05.14
Portfolio.hu
"Csodálatos kombináció lenne" Észak- és Dél-Korea közösen a befektetők számára, hiszen a déli országnak megvan a technológiája, a feldolgozóipara, míg az eddig elszigetelt északi szomszédja az erőforrásokkal rendelkezik - mondta a CNBC-nek hétfőn Mark Mobius feltörekvő piaci befektetési guru. A befektető azt is elmondta, hogy örömmel fektetne be Észak-Koreában, amire az enyhülés után talán hamarosan lesz is esélye.


Egyelőre csak a közeledés óvatos jelei látszanak a két Korea között, szó sincs egyesülésről, de Mobius máris úgy gondolja, hogy hosszabb távon mindkét ország abból tudna igazán profitálni. Szerinte azok az emberek, akik már voltak Észak-Koreában egyetértenek vele abban, hogy a két ország ideális kombinációt jelent, kiegészítik egymást.

Más feltörekvő piacok kapcsán Mobius úgy vélekedett, hogy elsősorban a Dél-Koreában és Malajziában tapasztalható folyamatok kedvezőek, mindkét országban erősítenék ugyanis a vállalatok átláthatóságát. Malajziában az új kormányfő bejelentette a jogállamiság erősítésének tervét, ami azt jelentené, hogy a cégeknek is szigorúbb szabályok alapján kellene beszámolniuk, ami javítaná a vezetésüket. Ez pedig befektetői szempontból kedvező lenne. Dél-Koreában pedig az utóbbi időszak könyvelési botrányai miatt követelnek egyre többen szigorúbb beszámolási szabályokat.