A CEU nem hisz a kormány trükkjének

2017.04.19
Portfolio.hu
Bár Palkovics László oktatási államtitkár egy hete hirtelen a semmiből bedobta, hogy létezik egy kiskapu, amivel a Közép-európai Egyetem (CEU) meg tudná kerülni a rá szabott lex CEU teljesíthetetlen feltételeit, az egyetemnek komoly problémái vannak ezzel az ötlettel, nem látják benne a megoldást - írja az Abcúg. A CEU vezetői a törvényjavaslat benyújtása előtt informálisan értesültek arról, hogy készül valami, mivel Palkovics egyszer csak nem vette fel többé a telefonját, noha korábban rendszeresen egyeztettek.


A kormány április elején egy hét alatt, minden egyeztetés nélkül, kivételes eljárásban döntött a felsőoktatási törvény szigorításáról, amely a Közép-európai Egyetem (CEU) működésének ellehetetlenüléséhez vezet egy szűk határidőn belül. Aztán múlt szerdán, amikorra már szinte a teljes hazai és nemzetközi akadémiai közösség, több Nobel-díjas, az amerikai külügy, európai vezető politikusok és számos más meghatározó gondolkozó szót emelt a lépés ellen, illetve mintegy 80 ezer ember utcára vonult Budapesten, és Brüsszelbe is ki kellett menni magyarázkodni, Palkovics László tett egy visszakozásnak tűnő nyilatkozatot.

Azt mondta, "nagyon nagy esélyt" lát rá, hogy a Central European University a jelenlegihez hasonló formában működjön a jövőben is Budapesten. Arra hivatkozott, hogy ha az intézmény meg akarja oldani a problémát, akkor gyakorlatilag csak két önálló jogi személyiségnek számító egyetem, az amerikai CEU és a magyar Közép-európai Egyetem (KEE) magyar egyetem 2009-ben kötött licencmegállapodását kell kibővítenie a teljes képzési portfolióra. Arról beszélt: az Egyesült Államokban akkreditált képzésekre a CEU-nak most van működési engedélye, amit a feltételek teljesítése nélkül ezt elveszít, azonban a licencképzés alapján a CEU-s diploma kiadásáról nem kell lemondania.

A CEU-nak azonban komoly problémái vannak a Palkovics-féle ötlettel:
  • A CEU továbbra is elveszítené a működési engedélyét Magyarországon, ezek után viszont kérdés, hogy az amerikai hatóság miért akkreditálna egy nem működő egyetemet. Ha a CEU elveszíti az amerikai akkreditációját, nincs kivel licenc szerződést kötni, és a KEE sem adhat ki amerikai diplomát. Ezzel viszont megint ugyanoda jutnak, mint eddig: ha nincs amerikai diploma, nincs az a vonzerő sem, ami most idecsábítja a legjobb oktatókat és diákokat.
  • A doktori programokkal egyébként is kezdeni kellene valamit, mert a mostani jogszabályok nem teszik lehetővé, hogy licencszerződést kössenek róluk, pedig a CEU képzéseinek harmada doktori program.

És ami talán még fontosabb: a CEU egyszerűen nem akarja Magyarországon akkreditálni az összes képzését.

Nem véletlen, hogy ezt eddig csak kevés képzésünkkel tettük meg - mondta Fodor Éva rektorhelyettes a portálnak. Ez egyrészt hosszas bürokratikus macera lenne, másrészt jelentős különbségek vannak az amerikai és a magyar rendszer közt.

A magyar képzési rendszerben a mesterszakos hallgatóknak sokkal több órán kell bent ülniük, mint az amerikaiban. Mások a záróvizsga-követelmények is: az amerikai rendszerben csak a tézisüket kell megvédeniük, a magyar viszont elvár egy tételhúzós vizsgarészt is, és a bizottságba meg kell hívni egy magyar egyetemi oktatót is. Ezért azon a pár CEU-s képzésen, amit Magyarországon is akkreditáltak, most is több órát kell felvenni, és a vizsgák is hosszabbak.

Ragaszkodunk az amerikai képzéshez, mert szerintünk az jobb. Van, akinek az egyik, másnak a másik jobb, de mi úgy gondoljuk, hogy a CEU éppen azzal járul hozzá a magyar felsőoktatáshoz, hogy más rendszerben működik, mint az itt megszokott - mondta Fodor.


Már egy hónappal előtte tudták, hogy valami készül



Korábban jó kapcsolatunk volt Palkoviccsal, ősszel járt is nálunk, a rektor megmutatta neki az egyetemet. Nagyjából egy hónappal a törvény benyújtása előtt viszont abbahagyta a telefonjának a felvételét. Ebből is érzékeltük, hogy valami készül


- mondta Fodor.

A CEU vezetői ekkor informálisan értesültek róla, hogy készül a lex CEU, de csak nagyjából tudták, hogy mi lesz benne.


Mindent megtettünk, hogy konzultáljanak velünk, de bedugult az összes csatorna, nem voltak hajlandóak leülni velünk.


Mindenesetre, ha a CEU nem felel meg az új törvénynek - márpedig nem fognak amerikai kampuszt nyitni, és a szövetségi állammal sem fog tudni egyezkedni a kormány -, és a licences megoldás sem jön be, az egyetemnek alternatív megoldások után kell néznie.

A lex CEU most az Alkotmánybíróság előtt van, de mivel nem a köztársasági elnök küldte oda, hosszú ideig ülhetnek rajta. A CEU-n remélik, hogy ez nem így lesz, és azt tervezik, hogy ha alkotmányosnak ítélik a törvényt, a strasbourgi bírósághoz fordulnak.

Ha ez nem jön be, akkor újra kell gondolni a stratégiát. De be fog jönni.



Számos város bejelentkezett már



Arad, Pozsony, Berlin, Vilnius is bejelentkezett már, hogy szívesen látnák a CEU-t. A rektorhelyettes ugyanakkor reméli mindent megtesznek, hogy ne kelljen költözniük.

Ezt az egyetemet azért alapították ide, hogy itt legyen. A küldetési nyilatkozata szerint az egyetem célja, hogy segítse a posztkommunista régió értelmiségének nyugati irányú nyitottságát. Öt-hat évvel ezelőtt úgy éreztük, ezen már túl vagyunk, el is kezdtük átdolgozni a koncepciót, már nemcsak Közép-Európára koncentrálunk, hanem elindultunk egy globális irányba. Most viszont mégsem tűnik úgy, hogy ez a küldetés idejétmúlt lenne
- mondta.


Orbán már belátta?



A 24.hu múlt csütörtökön arról írt, hogy már Orbán Viktor miniszterelnök is belátta, hogy meg kell egyezni a CEU-val. Állítólag ennek a politikai döntésnek megfelelően kommunikálta Palkovics László szerda este azt, amit.

Ennek ellenére Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter tegnap még mindig arról beszélt, hogy a kormány továbbra is nyitott tárgyalni az USA szövetségi kormányával a CEU ügyében, noha az amerikai külügy már egyértelműen jelezte, hogy nem akar beleszólni a CEU és a kormány közös ügyébe.

Eközben továbbra is újabb és újabb neves szakemberek szólalnak fel a CEU-törvény miatt. Legutóbb Király Miklós, az ELTE jogi karának tanszékvezetője és Pálinkás József, az első Orbán-kormány volt oktatási minisztere állt ki az egyetem mellett.