Az utolsó pillanatban rezeltek be a katalánok, de még csak most kezdődik az igazi harc

2017.10.11
Portfolio.hu
Kedd este a katalán elnök szinte mindenkit meglepett azzal, hogy nem kiáltotta ki egyoldalúan a tartomány függetlenségét. Ebben szerepe lehetett egyrészt a nemzetközi elutasításnak, másrészt pedig a várhatóan negatív gazdasági következményeknek. Ezzel most Madrid térfelén pattog a labda, hiszen a katalánok megtették az első gesztust a maguk részéről. Az első kérdés az lesz, hogy hajlandók-e bármiről is érdemben tárgyalni, utána pedig fontos lesz, hogy hajlandók lesznek-e ők is legalább minimális engedményt tenni.


Most akkor mi ez az egész katalán balhé?



Katalóniában október elsején tartottak népszavazást arról, hogy a tartomány elszakadjon Spanyolországtól és kikiáltsa a függetlenségét. A végeredmény szerint 42%-os részvétel mellett a szavazók kilencven százaléka voksolt a függetlenségre. A madridi kormány azonban már a népszavazás jogosságát sem ismerte el, szerintük "nem történt semmilyen szavazás". A katalánok viszont kitartanak amellett, hogy joguk van szavazni a függetlenségről és akár egyoldalúan elszakadni Spanyolországtól.



A címlapkép forrása: MTI/EPA/Marta Pérez