Beijedtek Európa szegényei, már a románok is rohannának az euróért

2018.05.14
Portfolio.hu
Bulgária és Horvátország után egy újabb tagállam, Románia is kacérkodik az euróbevezetés gondolatával, legalábbis erre utalnak a múlt heti nyilatkozatok. Mindez azért érdekes, mert éppen az Európai Unió három legszegényebb országáról beszélünk, akik a jelek szerint beijedtek, hogy ha kimaradnak az integrációból, akkor sokkal kevesebb támogatást kapnak - írja a Bloomberg.


Bulgária és Horvátország már konkrét lépéseket tett az euró bevezetésének érdekében az utóbbi hónapokban, a múlt héten pedig Románia jelentette be, hogy feléleszti 2015-ben félretett terveit, és az év vége előtt egy új euróbevezetési stratégiát készít - írja a Bloomberg. A lap szerint ezzel a balkáni országok szorosabbra fűzhetik a kapcsolatukat az EU magjával éppen akkor, amikor a 2021-27-es költségvetési ciklus kapcsán a források csökkenése fenyeget.

A Brexit után kívülállóvá válsz, ha nem csatlakozol az eurózónához

- fogalmazta meg a motivációt Juraj Kotian, az Erste Bank elemzője. Szerinte az látszik a készülődő EU-költségvetésen is, hogy az Európai Bizottság szeretné ösztönözni a közös deviza bevezetését.

A Bloomberg cikke kiemeli, hogy a három legszegényebb tagállam gondolkodása egyelőre szemben áll Közép-Európáéval, hiszen Magyarország, Lengyelország és Csehország egyelőre hallani sem akar az euró bevezetéséről. A csatlakozással most kacérkodó három tagállam közül Bulgária egy főre jutó GDP-je várhatóan még 2019-ben sem éri majd el a 10 ezer dollárt, miközben az EU átlaga meghaladja majd a 40 ezret. De nincs sokkal jobb helyzetben Románia és Horvátország sem, melyek szintén jelentősen le vannak maradva a kontinens nyugati felétől életszínvonalban.

Bulgária devizájának árfolyamát már az euróhoz kötötte, idén nyáron pedig hivatalosan is csatlakozni szeretne az euró előszobájának számító ERM-II árfolyammechanizmushoz, ahol két évet kell még eltöltenie a csatlakozás előtt. Horvátország 5-7 éven belül vezetné be az eurót, míg Románia esetében egyelőre nem ismert a céldátum. A legfrissebb konvergencia program szerint a román vezetés a jelenlegi 60-ról 70 százalékra szeretné emelni az egy főre jutó GDP-t 2020-ig az EU átlagában, alapos elemzés után mondanának csak konkrét dátumot a közös deviza bevezetésével kapcsolatban.