Csak pislogni fognak a héten a forintbefektetők

2018.02.12
Portfolio.hu
Nem tud elszakadni idei mélypontjától a forint, az euróval szembeni árfolyam a 312-es szint felett ragadt hétfő reggel is. A héten komoly események várhatók, amelyek megmozgathatják a hazai fizetőeszköz kurzusát.


A nemzetközi tőkepiacokon kedvező hangulat uralkodik a hét első kereskedési napján és közben a dollár is gyengélkedéssel indította a napot az euróval szemben. Nem árt azonban felidézni, hogy az elmúlt napokban az euró jócskán veszített értékéből.

Csak pislogni fognak a héten a forintbefektetők


Csak pislogni fognak a héten a forintbefektetők


Közben a forint az erősödéssel próbálkozik a reggeli órákban, az euróval szembeni jegyzések egy pillanat erejéig a 312-es szint alatt is jártak. Jól érezhető azonban, hogy a hazai fizetőeszköz egyszerűen nem tud eltávolodni idei mélypontjától.

Csak pislogni fognak a héten a forintbefektetők


Csak pislogni fognak a héten a forintbefektetők


Az előttünk álló héttel kapcsolatban már most elmondhatjuk: jó pár izgalmas esemény vár ránk. Ezek mindegyike befolyásolhatja a forint árfolyamának mozgását. Érdemes ezért a piaci szereplőknek ezt a táblázatot elmenteniük:

Csak pislogni fognak a héten a forintbefektetők