Élő adásban szólt be csúnyán a főnöke a kötvénykirálynak

2018.08.09
Portfolio.hu
"Továbbra is hisz a fundamentális nézetében, de nem volt igaza, nagyon nem volt igaza rövid távon. És ezért felelnie kell és mindannyian felelünk érte" - lényegében ezekkel a szavakkal szólt be elég csúnyán a kötvénykirálynak is nevezett Bill Grossnak a mostani főnöke, Richard Weil a CNBC mai élő adásában.


A Janus Henderson vezérigazgatója ezzel a kijelentéssel arra célzott, hogy a 74 éves kötvénykirály veterán szakértő eléggé felsült azzal a befektetési ajánlásával, amely arra épített, hogy a német 10 éves kötvényhozam közeledni fog az amerikai 10 éveshez. Ez egyelőre nem történt meg részben az Európai Központi Bank által még mindig fenntartott (igaz visszafogott) kötvényvásárlási program miatt, és így ez a hozamkonvergencia ajánlás jelentős veszteségeket okozott eddig a Bill Grossra hallgató befektetőknek.

Ez meg is látszik az általa kezelt Janus Henderson Global Unconstrained Bond alap méretén is, mivel csak júliusban 200 millió dollárt vontak ki belőle és ezzel sorozatban már az ötödik egymást követő hónapban volt nettó tőkekiáramlás az alapból. Emiatt a mérete 2,25 milliárd dollárról 1,25 milliárd dollárra esett.

Gross tavaly, amikor a német 10 éves kötvényhozam csaknem 0 bázispontra esett, azzal került be a hírekbe, hogy kijelentette: ez az élet legnagyobb short lehetősége (Bund árfolyamesés, hozamemelkedés). Aztán mivel ez mégsem lett annyira jövedelmező üzlet, mert a Bund még jó ideig 0% közelében maradt, illetve nem emelkedett olyan intenzíven tartósan, Gross azzal védekezett, hogy időzítés kérdése, hogy mikortól nézzük azt, hogy ez az élet legnagyobb short lehetősége. Ezzel kvázi elismerte John Maynard Keynes egyik híres kijelentését, miszerint a piacok sokkal tovább viselkedhetnek irracionálisan, mint ameddig az adott befektető szolvens (fizetőképes) maradhat.

(Marketwatch)