Olcsó trükkök, ugyan már! - Brutális pénzeket költenek a vásárlók csábítására

2017.10.13
Portfolio.hu
A technológia fejlődése a lakáskeresésben is új dimenziókat nyitott. Ma már az újlakás projektek honlapja számos képpel és információval igyekszik meggyőzni a leendő vásárlókat. Egy prémium, 100 milliós lakás értékesítéséhez azonban még ennél is több kell, nem elég a 2 dimenziós alaprajz, vagy a kedves értékesítő. Ezt a fejlesztők is felismerték, a technológiai újdonságoknak köszönhetően egy tervasztalról történő vásárlásnál a végletekig segítenek elképzelni, hogy milyen is lesz az adott otthonban élni. A legmenőbb beruházásoknál már virtuális reality (VR) szemüveg segítségével sétálhatunk végig a lakáson, kávézhatunk a nappaliban vagy nézhetünk ki az erkélyről azelőtt, mielőtt még a ház felépülne. De az újdonságok tárháza végtelen, van ahol például az előbb említett VR megoldás mellett, ahol a telekről induló hőlégballonnal is megcsodálhatják a panorámát a leendő vásárlók.


A cikk megjelenését a Biggeorge Property Zrt. támogatta.

A lakások értékesítésének módja jelentős változáson ment keresztül az elmúlt 20 évben. A 1990-es években többnyire újsághirdetések útján próbálták elérni a vevőket a használt piacon és az újlakás piacon értékesíteni szándékozók. Ami számos nehézséggel járt, bár az is igaz, hogy online sajtótermékek és hirdetési oldalak hiányában még sokkal nagyobb népszerűségnek örvendtek így ezáltal nagyobb tömegeket értek el a napilapok és hirdetési újságok. Biztosan sokan emlékeznek még például az Expressz újság nagy szerepére.

Az online hirdetések megnyitották az utat, hogy az eladni szándékozók kellő információt juttathassanak el a potenciális lakást vásárlók csoportjához. Míg az újság maximum egy szép kép, és azon egy-két gondolatnyi szöveg fért el, az online világban már sokkal több mindent meg lehetett osztani.

Nem könnyű tervasztalról vásárolni



Hosszú évekig alig épületek új lakások, aztán 2016-ban fordult a piac, és a fejlesztők a tettek mezejére léptek. A lakásokra már "kiéhezett" vásárlói tömeg pedig le is csapott az új projektekre. Ezek a lakások azonban egyelőre még csak tervek szintjén léteztek, aki azonban nem akart lemaradni, és kockáztatni, hogy az otthonokat elviszik az orra elől, kénytelen volt ebben a korai fázisban vásárolni. Amire ugyanis fizikai valójában is bejárhatóak lesznek az ingatlanok, már a legtöbb esetben nem marad szabad lakás.

Olcsó trükkök, ugyan már! - Brutális pénzeket költenek a vásárlók csábítására

Tervasztalról vásárolni azonban nem olyan könnyű, a vevőnek egy vázlatba, rajzba kell beleszeretnie, azt azért ugyanakkor gondot okozhat elképzelni, hogy milyen is lesz valójában ott élni. Egy fejlesztő minél jobban, és valósághűbben tudja bemutatni a projektjét, annál inkább megkönnyíti a vásárlók helyzetét.

Az online tér fejlődése az új lakásokról elérhető információkkal kapcsolatban is érzékelhető, a mai projekt honlapokon rengeteg képpel mutatják be a beruházást, folyamatosan nyomon követhető például az építkezés, de a Google segítségével a környéket is bejárhatjuk a számítógép elől. Sokkal könnyebbé vált a keresés is, már szinte minden paraméterre végezhetünk szűrést annak érdekében, hogy tényleg minél gyorsabban megtalálhassuk a vágyott otthonunkat.

A prémium szegmens prémium megoldásokat kíván



Amíg azonban a legtöbb új lakás esetében ennyi is elég, látni kell, hogy a prémium kategória iránt érdeklődők esetében már ennél is több kell ahhoz, hogy a projekt meggyőzze a leendő vásárlókat. Egy 100 milliós lakást ugyanis nehéz csupán 2 dimenziós alaprajzzal és egy mosolygós értékesítővel eladni, kellenek az újdonságok, a legmodernebb technikák a projekt minél jobb bemutatásához, hogy a leendő tulajdonos tényleg minél jobban el tudja képzelni, milyen lesz a lakásban, házban élni.



A szokásos 3 dimenziós látványtervek mellett a Németvölgy Lakópark esetében például az értékesítést is különleges eszközökkel támogatják, amely mutatja, hogy a Biggeorge Propertynél kiemelten fontos az "ügyfélélmény", amely segíti a vásárlókat a döntés meghozatalában, mondják a cég képviselői. Ilyen például a XXI. század csúcstechnológiája, a VR (virtual reality) rendszer, melynek segítségével mesterséges, háromdimenziós világba helyezkedhetünk. A VR-szemüveg felhelyezésével körbejárhatjuk a kiválasztott ingatlant, megcsodálhatjuk a panorámát, megnézhetjük a lakásban lefektetett burkolatokat, leülhetünk a kanapéra vagy akár megnyithatjuk a csapot a fürdőszobában. "Kellenek ezek az élmények - mondja Nagygyörgy Tibor arról, hogy a vevő sokszor nehezen tudja elképzelni, hogy a még nem is álló épület 4. emeletéről mit lát majd. "Nem tudja érzékelni a térkapcsolatokat, a helyiségek nagyságát, ez a VR-ben tökéletesen kézzel fogható."

"Hab a tortán, hogy a virtuális valóságot kézzel fogható élménnyel is kiegészítjük, amikor a leendő vevők számára a lakóparki panorámát a telekről induló hőlégballon fedélzetéről prezentáljuk, ami ugyancsak egyedülálló szolgáltatás a hazai ingatlanértékesítésben, vagy amikor az épület valósághű makettjét körbejárva érzékelhetik az ügyfelek az épület dimenzióit" - húzza alá a szakember.

Olcsó trükkök, ugyan már! - Brutális pénzeket költenek a vásárlók csábítására

Németvölgy Lakópark

A cikk megjelenését a Biggeorge Property Zrt. támogatta.