Így enyhíthető Magyarország legégetőbb problémája

2017.11.12
Portfolio.hu
A magyar gazdaság legfőbb problémája jelenleg a munkaerőhiány, és egyelőre nem látszik a kiút, ugyanis nagyon alacsony a születésszám, ez ráadásul csak hosszú távon oldaná meg a kérdést. Rövid távon ható megoldásra van szükség, a magyar államnak ezért érdemes azon gondolkodnia, hogy közelebbi kultúrkörből miként tudjuk pótolni a hiányzó dolgozókat, de a cégek előtt is nagy feladat áll.


A hazai munkaerőhiány kialakulásának egyik fő mozgatórugója a demográfiai helyzet, ami már 1980 óta problémát okoz: egyre kevesebb gyerek születik, és mára felnőtt egy generáció, akik már kevesebben vannak, és egyre kevésbé hajlandóak reprodukálni magukat. Ez azt jelenti, hogy a munkaerőpiacra frissen belépők száma a 20 évvel ezelőttinek mindössze 60%-a. Ez egyébként általános probléma, Franciaország kivételével sehol nincs meg családonként átlagosan 2,2 gyerek, ami a népesség létszámának fenntartásához kellene.

Migráció és kompromisszum



A migrációs egyenleg felborulása is komoly nehézséget okoz, ma már ugyanis nemcsak Nyugat-Európával, hanem Közép-Kelet-Európával is versengünk a munkaerőért. A szlovák bérek például már olyan magasak, hogy nemcsak, hogy nem éri meg átjönniük hazánkba dolgozni, de magyar munkavállalókat is elszipkáznak. A magyar államnak el kellene gondolkodnia azon, hogy közelebbi kultúrkörből hogyan tudnánk pótolni a hiányzó munkaerőt. Egy közeli példa lehet Lengyelország: közel 1 millió ukrán dolgozik már náluk, pótolva az ott kieső munkaképes lakosságot.

Az állam szerepe ebben az, hogy tudunk-e a nem uniós országoknak, így Szerbiának és Ukrajnának nagyon gyorsan munkavállalási engedélyt adni, míg a munkáltatóknak figyelembe kell venni, hogy a távolról érkező munkavállalóknak más igényei is vannak, így meg kell szervezni a szállásukat, utaztatásukat, sőt, akár az étkeztetésüket is. Én sajnos egyelőre azt tapasztalom, hogy a magyar cégek még nem hajlandók ilyen plusz erőfeszítéseket tenni. Pedig elég lenne akár Magyarországon körbenézni, és a hátrányosabb helyzetű régiók - így például Szolnok, Baranya, Nyíregyháza vagy éppen Borsod és Békés megye falvainak - munkaképes lakosságát mobilizálni.

A vállalatoknak azt is fel kell ismerniük, hogy kompromisszumokra van szükség: nem a tökéletes jelöltet, hanem a megfelelő jelöltet kell megtalálniuk. Például mi történik azokkal, akik csak részmunkaidőben tudnának elhelyezkedni? Vagy mondhatnám a fiatalok és az idősebb korosztályok helyzetét is, akik körében a foglalkoztatási ráta még mindig elmarad a nyugat-európai átlagtól. Ezen tartalékok mozgósítása azonban megint csak plusz odafigyelést jelent.

Pont emiatt vagyok egyszerre optimista és picit frusztrált: optimista, hiszen van annyi tartalék, hogy az ügyes munkáltatók rövid távon találhatnak megfelelő munkaerőt, és picit frusztrált, mert egyelőre nem látom, hogy hajlandóak lennének ezért extra erőfeszítéseket vállalni.


A bérezésen túl azt is figyelembe kell venni, hogy az emberek - főként az Y- és Z-generáció - passzívvá válnak, nem jelentkeznek aktívan állásokra. Egyrészt el vannak kényeztetve, másrész rengeteg információ éri őket - egy jó szakembert akár napi szinten bombáznak állásajánlatokkal -, emiatt össze vannak zavarodva. Ugyanez fordítva is igaz: a munkáltatók sok helyről kaphatnának jó munkaerőt, de nem tudnak okosan választani. . A digitális eszközök korában ráadásul már nem az a kérdés, hogy el tudjuk-e érni a jelölteket - erre minden eszközünk megvan. A fontos az lesz, hogy mit mondunk nekik, mivel tudjuk felkelteni az érdeklődésüket, és elérni azt, hogy végül igent mondjanak a pozícióra. Azt sem szabad elfelejtenünk, hogy Magyarországon még mindig van becsléseim szerint körülbelül félmillió ember, akik szürkén vagy feketén kapják a fizetésüket. Az államnak még jobban kellene ezt ellenőriznie, hiszen ez sem a munkavállalóknak, sem a fehéren versenyző munkáltatóknak, sem az államnak nem jó.

Bérszint, megtalálás, elköteleződés



Az biztos, hogy a bérek nőni fognak jövőre is, ugyanakkor nyilvánvaló, hogy a mi életünkben nem lesz olyan a bérszint, mint például Németországban. A magyar bérek felzárkózása nem lehet túlságosan gyors, hiszen ha magasabb is a magyar bérdinamika, a nagy különbség miatt ez először csak a bérarány javulásában jelentkezik, de a forintban kifejezett bérkülönbség nem csökken.

Másrészt a munkáltatóknak is fel kell ismerniük, hogy sokkal nagyobb erőfeszítést kell fordítaniuk a munkavállalók megtalálására, nem is beszélve az elköteleződésük növeléséről, a motiválásról, valamint a megtartásról. Figyelembe kell venni a munkavállalók igényeit, például hogy ki mennyit akar és tud dolgozni a szociális, fizikai állapota függvényében. Csak hogy egy példát mondjak: van egy kollégám, aki heti 8 órát dolgozik. Kismamaként két délután tud bejönni, így olyan munkát adunk neki, amit 8 órában el tud végezni.

Harmadrészt pedig a vállalatoknak át kell szervezniük a munkát, ahol lehet, be kell fektetni a digitalizációba és automatizációba, hogy sokkal hatékonyabbak legyenek, jelenleg ugyanis a munka termelékenysége itthon nagyon alacsony.


Vagyis a legnagyobb feladat a munkáltatókra vár: a munkaszervezés, a kommunikáció és motiváció szintjén is nagyon sokat kell tenniük. Ha versenyben szeretnének maradni, meg is fogják tenni ezt a plusz erőfeszítést.


Címlapkép forrása: AFP / Kisbenedek Attila