Lassult a német gazdaság az első negyedévben

2018.05.15
Portfolio.hu
2018 első negyedévében negyedéves alapon 0,3%-kal bővült Németország GDP-je, ami érdemi lassulást jelentett a tavalyi utolsó negyedéves 0,6%-hoz képest. Az éves (szezonálisan és naptárhatással igazított) index ezzel 2,9%-ról 2,3%-ra lassult.

A Reuters elemzői konszenzusa alapján 0,4%-os negyedéves növekedésre lehetett számítani, így a tényleges adat kisebb negatív meglepetést okozott. Ennek megfelelően az éves bázisú GDP-mutató értéke is a vártnál nagyobb mértékben csökkent. Érdemes megemlíteni, hogy ezzel a negyedéves adattal már 15. egymást követő negyedéve töretlenül bővül a német gazdaság, ami az országegyesítés óta a leghosszabb visszaesés nélküli időszak.

Lassult a német gazdaság az első negyedévben


Az előzetes negyedéves adatokat vizsgálva a beruházások érdemben felfelé húzták a növekedést, míg a lakosság végső fogyasztásának hozzájárulása szintén pozitív volt, igaz, kisebb mértékű. Eközben viszont a kormányzati végső fogyasztás öt év óta először lefelé húzta a növekedést.

Ma délelőtt 11 órakor érkezik az összesített eurózónás (előzetes) GDP-adat.