Most kiderül, hogy kitart-e a magyar bérrobbanás

2018.04.16
Portfolio.hu
Lassan megint felpörögnek az események, jönnek majd az első negyedéves GDP-adatok, melyeknek sorát Kína nyitja meg a héten. Emellett továbbra is az amerikai-orosz üzengetés és amerikai-kínai kereskedelmi háború befolyásolhatja a befektetők hangulatát. Itthon viszont csend lesz, semmilyen érdemi információ nem jelenik meg.


Unalmasan indul a hét, a nemzetközi színtéren csak az amerikai kiskereskedelmi adatra lesz érdemes figyelni hétfőn, itthon viszont még ennyi izgalomban sem lesz részünk.

Most kiderül, hogy kitart-e a magyar bérrobbanás
Klikk a képre!


Magyarországon kedden sem rágjuk le a körmünket az izgalomtól, csak az ÁKK szokásos dkj-aukcióját lehet kiemelni. Hajnalban érkezik viszont a kínai GDP-adat, ami az első lesz a sorban, ezzel elindítja a következő hetek sorozatát, amikor sorra jönnek majd az első negyedéves beszámolók a növekedésről. Kínában az előző negyedéves 6,8 százalékos bővülési ütem után hasonló aktivitásra számítanak a szakértők az első negyedévet tekintve is. Szintén kedden jelenik meg a német ZEW-index és az amerikai ipari termelés aktuális adata is.

Szerda reggel közli az MNB a nemzetközi tartalékok márciusi helyzetéről szóló statisztikát, azonban ez várhatóan nem mozgatja meg nagyon a piacot. Az Egyesült Királyságban és az EU-ban inflációs adat jelenik meg, este pedig a Fed Bézs könyvére figyelhet a befektetők egy része.

Igazán fontos adat csütörtökön sem jelenik meg, az ÁKK 12 hónapos diszkont kincstárjegyeket, illetve változó kamatozású kötvényeket értékesít majd. Emellett a brit kiskereskedelmi statisztika jelenik meg.

Pénteken teszi közzé a KSH a keresetek februári statisztikáját, ami azonban várhatóan nem lesz érdemi piaci hatással. Januárban 13,2%-kal nőttek a bérek a versenyszférában a KSH adatai szerint, ami kedvezőnek mondható, hiszen sokan számítottak arra, hogy a tavalyi gyors béremelkedésnél visszafogottabb számokat láthatunk. Most megtudhatjuk, hogy februárban is kitart-e a dinamika. Pénteken emellett az Eurostat publikálja a külkereskedelmi forgalom februári adatát.