Támadhatatlan érveléssel akarnak árat emelni a budapesti taxisok

2017.11.13
Portfolio.hu
Az egységes hatósági ár bevezetése óta változatlanok a fővárosi taxis tarifák, az Országos Taxis Szövetség elnöke, Metál Zoltán azonban most azt szeretné elérni, hogy díjat emelhessenek - írja az Mfor.


A budapesti taxizás hatósági árát még 2013-ban szabályozta a fővárosi önkormányzat, amikor is az alapdíj mértékét 450 forintban, a kilométerdíjat 280 forintban, a várakozási díjat pedig percenként 70 forintban állapították meg. Metál Zoltán elmondása szerint elérkezett az ideje, hogy a Budapesti Kereskedelmi és Iparkamara a szakmai szervezetekkel és a Városházával közösen egy józan, és a piac számára is elfogadható mértékű tarifaemelésről döntsön. Az Mfor-nak nyilatkozva zseniális érvvel indokolta Metál az áremelés szükségességét:

Tapasztalataik szerint a minimálbér-emelések hatására megugrott a kereslet a személyszállítás iránt. A fokozatosan emelkedő igényeknek viszont csak akkor tudnak megfelelni a taxisok, ha folyamatosan fejlesztik szolgáltatásaikat. Ennek viszont, mint mindennek, ára van.


A taxis szövetség elnöke ezt követően hosszasan ecseteli, hogy milyen költségeik vannak a sofőröknek, amelyeket eddig nem hárítottak át az utasokra, ami nem mehet tovább: az "irreálisan magas" gépjármű biztosítási díjemeléseket, a kötelező online pénztárgép üzemeltetési költségeket, illetve az autópark megújításának szükségességét egyaránt ide sorolta.

  • Bár a 2013-as rendelet az arculat egységesítése mellett szigorúbb feltételeket szabott meg a taxizáshoz, az akkor megállapított hatósági ár magasabb volt a korábbi piaci átlagárnál.
  • Arról nem is beszélve, hogy a szabályozói szervek azóta következetesen igyekeztek fenntartani a rendelet által érintett gazdasági szereplők monopóliumát a piacon (elég csak az Uber ellehetetlenítésére gondolni).
  • A minimálbér emelkedésével indokolni egy tarifaemelést már csak azért is visszásnak tűnik, mert valószínűleg kevés minimálbéres utas veszi igénybe a szolgáltatást.
  • Szintén nem állja meg a helyét a szolgáltatás színvonalának fejlesztésének , illetve az autópark lecserélésének szükségességével való érvelés, hiszen ezek olyan alapfeltételek, amelyeket egy hatósági szabályozás nélküli (versengő) ágazat mindenképp kikényszerített volna a szereplőkből, és aki ezt nem tudta volna a lehető legalacsonyabb költségek mellett kigazdálkodni, az lehúzhatta volna a rolót.




(Címlapkép forrása: MTI Fotó: Szigetváry Zsolt)