Trump kirúgta külügyminiszterét, a CIA vezetője érkezik a helyére

2018.03.13
Portfolio.hu
Donald Trump döntésére távozik a külügyminiszteri posztról Rex Tillerson, helyét pedig Mike Pompeo, a Központi Hírszerző Ügynökség (CIA) eddigi vezetője veszi át. Az elnök állítólag többször is összeszólalkozott Tillersonnal, így nem volt felhőtlen a viszonyuk, a közvetlen indokot viszont a közelgő USA-Észak-Korea találkozó jelenthette.


A Washington Post beszámolója szerint Trump már múlt hét pénteken felszólította Tillersont a távozásra, aki emiatt rövidre fogta afrikai diplomáciai útját, hogy hétfőre már visszatérhessen az Egyesült Államokba.

Trump kirúgta külügyminiszterét, a CIA vezetője érkezik a helyére

Kép forrása: AFP Fotó, Saul Loeb

A 14 hónapos szolgálat után leköszönő Tillersonnal állítólag többször is összeszólalkozott már Trump, ezért nem volt felhőtlen a viszonyuk. A közelgő külkereskedelmi tárgyalások (a kivetett vámok miatt), illetve az USA-Észak-Korea csúcstalálkozó lebonyolítására az elnök feltehetően olyan embert akart küldeni, akiben feltétlenül megbízik, ezért kellett most mennie az eddigi külügyminiszternek. Az elnök elmondása szerint az iráni atomprogrammal kapcsolatos nemzetközi megállapodásban sem értettek egyet, Trump ugyanis rendszeresen kritizálta azt, miközben Tillerson egy visszafogottabb hangnemet ütött meg vele kapcsolatban.

A leköszönő külügyminiszter helyét a CIA eddigi igazgatója, Mike Pompeo veszi át, miközben az ügynökség élére korábbi helyettese, Gina Hapsel kerül majd, aki a CIA első női vezetője lesz.




A lapnak küldött közleményében Donald Trump úgy fogalmazott, hogy büszkén jelöli Pompeot a külügyminiszteri posztra, aki szerinte remek munkát fog végezni, ugyanis minden szükséges kvalitással rendelkezik pozíció betöltéséhez. Az elnök Tillersonnak is megköszönte eddigi munkáját, akinek hivatali ideje alatt "rengeteg mindent" sikerült megvalósítania.

Trump döntését érdekes kontextusba helyezi, hogy meg nem erősített lapértesülések szerint tavaly ősszel Tillerson egy úgynevezett "öngyilkos paktumot" kötött Steven Mnuchin pénzügyminiszterrel és Jim Mattis védelmi miniszterrel, amelynek értelmében mindhárman kilépnek a kormányból, ha egyikük távozni kényszerül.

(Címlapkép forrása: AFP Fotó, Saul Loeb)