Biztató fejlemények Indiában

2021.06.15
Vg.hu cikk, Vörös Benedek a Generali Alapkezelő kiemelt portfólió menedzsere

Bő egy hónapja India még a katasztrofális koronavírus-adatok miatt került a címlapokra. Azóta nagyot javult a helyzet, a napi új fertőzöttek száma a május elején jellemző napi 400 ezer fölöttiről 100 ezer alá esett. A Covid-tesztek kevesebb mint 5 százaléka pozitív, tehát valódi javulásról beszélhetünk, és nem csupán a kevés elvégzett teszt miatt csökkent az esetszám.

Az átoltottság ugyan csak lassan emelkedik, de néhány héten belül több indiai vakcinagyártó is jelentősen bővíti kapacitását, ami nagy lendületet adhat az oltási kampánynak.

A járvány lecsengésével párhuzamosan a korlátozásokat fokozatosan feloldják, az élet pedig lassan visszatér a rendes kerékvágásba. A közelmúltban publikált gazdasági mutatókra ugyan még rányomták bélyegüket a lezárások, de az újranyitást követően bőséges elhalasztott kereslet fogja élénkíteni a lakossági fogyasztást, és ez a közeljövőben a gazdasági statisztikákban is megjelenik.

A kilábalást támogatja az in­diai jegybank, az RBI is, amely a várakozások szerint továbbra is fenn fogja tartani növekedést ösztönző monetáris politikáját, és a májusban bejelentett likviditásbővítő intézkedések mellett bizonyára újabb mennyiségi lazítást is bevet. Az infláció rövid távon az ellátási láncok zavarai és az emelkedő üzemanyagárak miatt nagy valószínűséggel emelkedni fog, az RBI azonban várhatóan nem kényszerül majd kamatemelésre, mivel a tavalyi mélypontjához képest 5 százalékot erősödő indiai rúpia magasabb kamatok nélkül is biztosítja a monetáris kondíciók szigorodását és ezzel az infláció kordában tartását.

Minden adott, hogy teljesüljön a Bloomberg konszenzusa, amely szerint India lehet a világ leggyorsabban növekvő nagy gazdasága a következő években. Az ország két vezető részvényindexe, a Sensex és a Nifty jelenleg meglehetősen magas értékeltségen, 30 fölötti P/E-n forog, és a technikai indikátorok is túlvettséget jeleznek, ami rövid távon óvatosságra int. A kiváló hosszú távú kilátások miatt azonban egy esetleges korrekcióra belépési pontként érdemes tekinteni.

vg.hu