Eljöhet a gyengébb dollár ideje

2019.12.10
Vg.hu cikk, Vörös Benedek a Generali Alapkezelő kiemelt portfólió menedzsere

Sokan régóta remélik, hogy a dollár végre veszít erejéből. Az amerikaiak a nemzetközi versenyképességük javulását, a feltörekvő országok a devizaadósságuk könnyebb finanszírozását várják a gyengébb zöldhasútól. 2020-ban végre mindannyian megkaphatják, amire évek óta várnak. Először is, a dollár vásárlóerőparitás-alapon fundamentálisan túlértékelt. Az értékeltség persze önmagában csak többéves időtávon rendelkezik előre jelző képességgel, a rövid távú árfolyammozgásokban más tényezők dominálnak. A dollár esetében a közelmúltban e tényezők közül a legfontosabb az amerikai fizetőeszköz javára fennálló kamatkülönbözet, a globális gazdasági lassulástól való félelem, valamint – az említettek miatt – a dolláreszközökbe való tőkemenekítés volt. Kamatok tekintetében az amerikai előny mára jelentősen csökkent, hiszen az amerikai jegybank idén újrakezdte mind a kamatvágásokat, mind a de facto mennyiségi lazítást, ezek pedig – a kamatelőnnyel együtt – természetesen a dollár vonzerejét is csökkentik.

Ami a globális gazdaságot illeti, egyre több indikátor mutat abba az irányba, hogy a nehezén túl vagyunk. A JPMorgan által publikált globális ipari beszerzési­me­nedzserindex szerint az ipar világszerte egyre jobb formába lendül.

Az index a júliusi mélypontját követően hónapról hónapra emelkedik, és novemberben már átlépte a bővülést jelző ötvenes értéket is. Az index komponenseinek alakulása is bizakodásra ad okot, hiszen az új megrendelések növekedése mellett a felhalmozott készletek fogyóban vannak, ami a termelés felfutását vetíti előre. A javuló globális gazdaság és az időnként váratlan retorikai fordulatok ellenére végül valószínűleg megvalósuló amerikai–kínai kereskedelmi megállapodás együttesen visszahozhatják a befektetők kockázati étvágyát. Ez arra ösztönözheti őket, hogy befektetéseiket a menedékként használt és ezért drága amerikai eszközökből az olcsóbb árazású feltörekvő piaci és európai eszközökbe csoportosítsák át.

vg.hu